Albumok
1956-os emlékjel avatás

Az Ungvári Magyar Főkonzulátus szervezésében 2016. március 19-én 14:00 órakor Ungváron, a Posta téren „Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és a kommunista diktatúrák áldozatainak emlékére” állított emlékjelet avatott fel Dr. Latorcai Csaba a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Az ünnepségen beszédet mondott Hennagyij Moszkál, a Megyei Adminisztráció elnöke, Milován Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke, 56-os veterán, és Zubánics László, az UMDSZ elnöke. A nagyszámú megemlékező között voltak az ungvári és beregszászi magyar főkonzulátusok vezetői, munkatársai, és a kárpátaljai magyar társadalmi szervezetek vezetői, a kárpátaljai magyar értelmiségiek jelentős része, valamint a történelmi egyházak vezetői is, akik az ünnepség végén megáldották az emlékjelet.
Az ünnepi beszédek lezárásaként a Dayka Gábor Középiskola tanára és diákjai elénekelték Koncz Zsuzsa „Ha én rózsa volnék” című dalát.
1956-os megemlékezés

Közös megemlékezést szervezett az Ungvári Főkonzulátus a Beregszászi Konzulátussal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ) az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából 2016. október 20-án, az ungvári 1956-os emlékműnél. A rendezvényen Dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Államigazgatási Hivatal elnöke, Barta József, a KMKSZ elnökhelyettese és Zubánics László, az UMDSZ elnöke mondott beszédet, majd a megemlékezők megkoszorúzták az emlékművet. A részvevők ezután átvonultak az ungvári fogház falán elhelyezett 1956-os emléktáblához, ahol szintén elhelyezték a megemlékezés virágait. A rendezvénysorozat a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenés-Drámai Színházban tartott zenés irodalmi megemlékezéssel zárult. A műsorban a Kárpátalja Megyei Filharmónia kamarazenekara és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola színjátszó köre közreműködött Gál Natália színművésznő vezetésével. A rendezvény előtt Dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott és Barta József, a Kárpátalja Megyei Tanács első elnökhelyettese mondott beszédet. A több mint 500 fő részvételével megtartott megemlékezés büfévacsorával zárult.
1956-os megemlékezés Csernyivciben

Napirend előtti felszólalásban emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról a Csernyivci Megyei Tanács ülésén Buhajla József ungvári főkonzul 2016. december 1-jén. Buhajla József és Ivan Muntyan, a Csernyivci megyei Tanács elnöke előzőleg a helyi sajtó képviselői előtt a megyei közgyűlés ülésterme előtti aulában megnyitotta a az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából készített tablókiállítást, amely nagy érdeklődést váltott ki a képviselők és a látogatók körében. A rendezvényen az Ungvári Főkonzulátus részéről jelen volt Vida László konzul, első beosztott is.
Megkezdte működését a ráti Szent Mihály Egész

Megkezdte működését a ráti Szent Mihály Egészségügyi-Szociális Gyermek Rehabilitációs Központ
Az ünnepélyes június 8-i megnyitó óta már teljes lendülettel működik a Rehabilitációs Központ. Gyógytornász, logopédus, gyógymasszőr, fejlesztő pszichológus, autistákkal foglakozó specialista az elkötelezett és lelkes csapat tagjai.
Nemcsak a ráti Szent Mihály Gyermekotthonból foglalkoznak a rászoruló gyermekkel. A Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthonból 5 gyermek rendszeresen jár a kezelésekre, de természetesen a többiek is szívesen jönnek, olyan jó hangulatban térnek haza a gyermekek a foglalkozások után.
Külső jelentkezőket is fogadnak, elsősorban időt egyeztetve, bejelentkezéssel. A kezelésekért a pénzügyi hozzájárulás egyelőre önkéntes alapon történik a Központ számlájára történő utalással.
Megjegyzés: a képek a különböző foglalkozásokon készültek.
Iskola felújítás

Kortárs kárpátaljai festő kiállítása

Szoboravatás

Kis Louvre
