8 Feb

A nemzeti jelképek számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka az, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet ennek ellenére közös nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Nemzeti imádságunk mellett ezért nemzeti összetartozásunk legfontosabb jelképei a magyar zászló és a nemzeti címer. A magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer megünneplésének emléknapjául március 16-át jelölte ki.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből adódóan az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – az elmúlt években sikeresen rendezte meg a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára a magyar zászló- és címer tárgykörben kiírt rajz- és esszépályázatot.

2021-ben ugyanakkor a magyar történelem számos kiemelkedő alakjához kapcsolódó évfordulót ünneplünk, így például Hunyadi János erdélyi vajda és főkapitány kormányzóvá választásának 575., Báthory István erdélyi fejedelemmé választásának 450., Márton Áron erdélyi katolikus püspök születésének 125., az újkori olimpiák történetében – Hajós Alfréd győzelmeinek köszönhetően – az első magyar aranyérmek megszerzésének 125., valamint Gróf Esterházy János felvidéki mártírpolitikus születésének 120. évfordulóját. Ennek megfelelően – a fenti jeles eseményekre emlékezve – pályázóink történelmi nagyjaink életéhez és munkásságához kapcsolódóan is benyújthatják pályamunkáikat.

Műfajok rajz-és esszépályázat

A pályázatok két műfajban (rajz és esszé), és a rajpályázat esetében hét, míg az esszépályázat esetében három korcsoportban kerülnek kiírásra.

Korcsoportok:

1. korcsoport: Óvodás
2. korcsoport: Általános iskola I-II. osztály
3. korcsoport: Általános iskola III-IV. osztály
4. korcsoport: Általános iskola V-VI. osztály
5. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály
6. korcsoport: Középiskola
7. korcsoport: Egyetem

Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, továbbá Hunyadi János, Báthory István, Márton Áron, Hajós Alfréd és Gróf Esterházy János életét és/vagy munkásságát kifejező ábrázolását a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva.

A benyújtott pályamunka az 1-3. korcsoportban (Óvoda, Általános Iskola I-II. és III- IV. osztály) A4–es formátum, a 4-5. korcsoportban (Általános iskola V-VI. és VII-VIII. osztály) maximum A3–as formátum, a 6-7. korcsoportban (Középiskola és Egyetem) pedig szabadon választott formátum lehet.

Mindegyik kategóriában a pályaművek anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.

Műfaj: esszépályázat

Korcsoportok:

  1. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály
  2. korcsoport: Középiskola
  3. korcsoport: Egyetem

Az ünnepi esszépályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, valamint a velük összefüggő történelmi személyiség életét, továbbá Hunyadi János, Báthory István, Márton Áron, Hajós Alfréd és Gróf Esterházy János életét és/vagy munkásságát jelenítheti meg az esszé műfajában 4 000 – 10 000 leütésben, azt tetszése szerint, valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben írásban ábrázolva. A pályamunka PDF formátumban digitális úton küldhető be. Kérjük, hogy a pályázó az esszét a kiírásban szereplő adatok, valamint saját e-mail elérhetőségének feltüntetése mellett küldje be! 

A pályamunkák beküldésének általános feltételei:

Egy pályázó egy műfajban egy pályázatot nyújthat be.

A postai úton beküldött pályamű hátoldalán (attól elválaszthatatlanul) vagy – az elektronikusan elküldött pályázat esetében – az e-mail szövegében kötelező jelleggel fel kell tüntetni az alábbi adatokat:

  • a pályamű címét
  • a pályázó nevét
  • a pályázat műfaját
  • a pályázó korcsoportját
  • a pályázó elérhetőségét (telefonszámot mindenképp, e-mail címet lehetőség szerint)
  • a felkészítő tanár nevét (amennyiben van)
  • a tanintézmény megnevezését és e-mail elérhetőségét
  • a diaszpóra szervezet vagy magyar iskola nevét és e-mail elérhetőségét.

A pályázatok beküldésének módja:

A rajzpályázat esetében:

  • a Kárpát-medencében élő pályázók postai úton az alábbi postacímre: Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1368 Budapest Pf.: 178., míg
  • a diaszpórában élő pályázók scannelve, elektronikus formában a  rajz@nski.gov.hu e-mail címre küldhetik pályázataikat.

Az esszépályázatot benyújtók pályamunkáikat az alábbi e-mail címre küldhetik: essze@nski.gov.hu.

Amennyiben problémát okozna a pályázat postai úton való megküldése, úgy kérem, azt mielőbb jelezzék Főkonzulátusunknak a +380 312 61-61-79 telefonszámon.

 

A pályaművek Magyarország Ungvári Főkonzulátusára történő beérkezési határideje úgy a rajz-, mint az esszépályázatok tekintetében:

2021. február 22. (hétfő) 12.00 óra (k.e.i.)

A részletes pályázati kiírás a Nemzetstratégiai Kutatóintézet honlapján, az alábbi linken érhető el:

http://nski.hu/kiiras1.html