Szurkoljunk együtt a Tour de Hongrie versenyzőinek!

A Tour de Hongrie egy több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi országúti kerékpárverseny, a legnagyobb magyar kerékpárverseny, az ország nemzeti körversenye. Az első Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg, a magyar kerékpárosok a Francia Körverseny, a Tour de France mintájára hívták életre a mi nemzeti körversenyünket, amely ezért viseli azóta is a francia Tour de Hongrie nevet. Az évek során háborúk, politikai rendszerek és más kihívások miatt hosszabb időszakokon át is szünetelt a verseny, az idei lesz a 39. kiírás.

Tour de Hongrie augusztus 14-én rajtol, a nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 10 megyét érintve összesen 865 kilométert tesz meg a kazincbarcikai befutóig. A hatnapos országúti viadalon tizenkilenc csapat áll rajthoz, minden együttes hét versenyzőt indíthat – így az UCI 2.1-es kategóriájú viadal mezőnyének létszáma elérheti a 133 főt. A versenyen csak kontinentális (vagy annál magasabb) kategóriájú csapatok, illetve nemzeti válogatottak állhatnak rajthoz.

A Tour de Hongrie történetében harmadszor követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először lesz látható napi egy órás összefoglaló az Eurosport2 csatornáján! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők.

Televíziós megjelenések Magyarországon

2018. augusztus 14., kedd:
16:00–18:00 (prológ, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (prológ, összefoglaló, Eurosport2)
22:45–23:45 (prológ, összefoglaló, M4Sport)

2018. augusztus 15., szerda:
10:00-11:00 (prológ, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
10:00–11:00 (prológ, összefoglaló, M4Sport)
16:00–18:00 (1. szakasz, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (1. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
23:15–0:15 (1. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2018. augusztus 16., csütörtök:
10:00-11:00 (1. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
10:10–11:10 (1. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
16:00–18:00 (2. szakasz, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (2. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 17., péntek:
10:00-11:00 (2. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
10:05–11:05 (2. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
16:00–18:00 (3. szakasz, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 18., szombat:
10:00-11:00 (3. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
10:05–11:05 (3. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
14:00–16:00 (4. szakasz, élő, M4Sport)
21:00-22:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 19., vasárnap:
10:00-11:00 (4. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
12:50–13:50 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
14:00–16:00 (5. szakasz, élő, M4Sport)
21:00-22:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 20., hétfő:
6:00-7:00 (5. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
15:30-16:30 (5. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
22:00-23:00 (összefoglaló a teljes versenyről, Eurosport2)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal tekinthetők meg a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/tourdehongrie).